2015. november 9., hétfő

Báboda, vol. 1

November 7-én, szombaton debütált a Báboda*. Ez az első alkalom reggel 10 órától délután 6-ig jól kitalált és felépített alapozó-nap volt Oláh Anikó (a továbbiakban Kócos) és Hanyecz D. Róbert (a továbbiakban Robi) irányításával. 

A délelőttöt lightos, 60 percbe sűrített színház- és bábtörténeti alapozással kezdtük, melyet Robi mutatott be vetített kép-szöveg segítségével (persze minden bekezdésről napokat, heteket, hónapokat lehetne beszélni külön-külön, de a legfontosabb dolgok az elkövetkezőkben úgyis lesznek még bővítve). Aztán megnéztünk pár tradicionális és kortárs bábelőadás-részletet, perspektívákat tágítandó. Az elméleti rész után a minket körülvevő bábokat vettük kéz- és szemügyre; a szellem aktivizálása után pedig – Kócos ajánlatára – a fizikumunkat is a tettek mezejére léptettük. Magyarul ez annyit tesz: bemelegítés, rövidebb tornagyakorlatok. Az agyi és testi aktivitás ötvözésére pedig csapatösszerázó és koncentrációs játékokat játszottunk. Na, ez volt az a pont, amikor a társaság kezdett kiengedni a még-újak-vagyunk-egymásnak-és-nem-ismerjük-egymást hangulatból. 
A nap során kialakult egy folyamatos szakmai beszélgetés a bábszínházról - mint összművészetre való nevelés, illetve a mese és báb hatásáról a gyermek személyiségfejlődésére. Felmerült az is, hogyan alkalmazható a bábszínház, mikor 1. a pedagógus és a gyermek is a néző szerepetét tölti be; 2. a pedagógus bábozik és a gyermek a néző; 3. a gyermek bábozik és a bábot is maga készíti.

A képzés következő, aktív etapja teljesen kihozta az emberekből a gyermeket: agyagból gyúrt figuratív vagy nonfiguratív bábocskákkal paraván mögé vonulva szórakoztattuk kisközönségünket. És hát volt ott mindenféle bolondság, ami elsőre eszünkbe jutott. Miután ebben kiszórakoztuk magunkat, megbeszéltük, hogy mindezt hogyan alkalmazhatjuk a mindennapokban vagy a pedagógus munkája során. Ezt követően Kócos egy nagy asztal köré terelt minket, rajta mindenféle izgi ujjasbáb-készítéshez való dologgal. Polisztirén, tű, cérna, ragasztó, színes fonál, szemgolyó, papír, filctoll, glitter, flitter, stb.

A fotókon láthatjátok, milyen jófej fickók, mackók, lények, leányok készültek! (Fotógalériáért katt ide.) Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom: – merthogy mondtátok is – tök jól éreztük magunkat és tényleg hasznosnak bizonyul ez a képzés. 
Köszönjük Kócos és Robi, hamarosan újra találkozunk!

*A Szigligeti Tanoda új modulja, melynek célja: olyan bábjátékos ismereteket nyújtani óvodai és kisiskolai pedagógusok számára, amelyek jól alkalmazhatóak a báb és bábjátékkal történő oktatás-nevelés- fejlesztés területén.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése