2018. február 26., hétfő

Vadas László: Az igazi szeretet az adás



 A Szigligeti Színház Lilliput Társulat új előadással készül. Oscar Wilde A boldog herceg című meséjét Vadas László rendezi, a következőkben a vele készült kedvcsináló interjút olvashatjátok a produkciót illetően. Bemutató: március 3, szombat 11 óra, Árkádia Bábszínház, nagyterem.

Felvezetésként mesélj a Lilliput Társulathoz vezető útról, és hogy miért pont A boldog herceggel karöltve érkeztél.

Nem először vagyok Nagyváradon - tizenpár éve már, hogy több ízben is dolgoztam a Szigligeti Színháznál. Igaz, nemrég itt voltam a III. Fux Feszten zsűritagként, ami nagyon érdekes élmény volt, hogy különböző színházak hogyan közelítik meg a bábszínházat, mint jelenséget. Nagyon sok esetben megbélyegzik, hogy csak gyerekeknek szól, pedig az egy külön műfaj úgy, mint egy drámai színház, egy operett, opera, vagy balett. Keleten ez mind a mai napig így van. Szóval örömmel jöttem vissza, mert a Lilliput Társulat egy nagyon jó hangulatú társulat. Merem azt mondani, hogy rég nem találkoztam ekkora tenni akarással, mint itt. Ezek mind tények, nem hanta. Úgy érzem, nem egy színházhoz, hanem barátokhoz jöttem, ami nagyon szép dolog – legalábbis számomra. Remélem, hogy ez ügyben mindenki hasonlóan érez.

Visszatérve: még a Fux Feszt előtt voltam a Lilliput Társulat egyik bemutatóján, akkor került szóba egy közreműködés közöttünk. Botházy-Daróczi Réka kérdezett rá, hogy mit tudnék ajánlani. Beszélgettünk és A boldog herceghez lyukadtunk ki, ami szerintem a világirodalom egyik legszebb meséje.

Nem csak azért, mert gyönyörű a megfogalmazása, a története, hanem olyan morális töltetet hordoz, ami elég fontos – főleg a mai merkantilista, individualista világban. Persze ez nem jelenti azt, hogy itt most nagy dráma lesz, hanem egy játékos előadás. Picit rendhagyóbb, picit másabb, de mindenképp olyan, amely szintén családi program lehet. Feltételezésem szerint ugyanúgy élvezheti az előadást szülő, mint gyerek – persze más-más megközelítésből. Mindenkinek eszébe kéne jusson, hogy a felnőtt is gyerek, csak egy kicsit nagyra nőtt. Ezt sosem szabad elfelejteni. Bár ez a megközelítés már szinté klisé számba megy, ezért én úgy fogalmaznék, hogy fel kell fedeznünk magunkban a jót. Nem elég, hogy tudjuk magunkról, mert ugyebár még olyan emberrel nem találkoztam – III. Richard kivételével -, aki azt mondaná magáról, hogy én rossz vagyok. Mindenki jónak tartja magát, csak ez a jóság, ez a melegség, ami bennünk van, az meg is kell mutatkozzon valamilyen módon.

Ez azt jelenti, hogy magad is ezt keresed?

Igen, állandóan. Hiszek ebben a belső meleg hangban és én mindig azt a pillanatot keresem, amikor ez válaszra lel, amikor ugyanolyan melegséggel találkozik.
Áldozatról szól minden történet. Valamit valamiért csinálunk. Csak a kérdés az, hogy öncélúan csináljuk-e, a saját hasznunkat keresve, vagy egyszerűen csak… segítünk. Tesszük azért, mert így tartjuk helyesnek. Hátsó szándék nélkül. Manapság nagyon kevés ember tesz valamit csak azért, mert úgy érzi, hogy ezt így kell tennie, még akkor is, ha ez önmagára nézve áldozattal jár. Amit tudunk mindannyian, hogy az igazi szeretet – mert az igazi szeretet van a mesénk középpontjában – valójában az adás, nem a kapás. A szeretet mércéje mindig az, hogy magamból adok valamit. Teszek valamit a másik emberért. Persze ez visszajön, nem a jóságos szamaritánusok gyülekezetéről beszélek. De úgy érzem, hogy az adás képességét nem szabad elfelejteni, mert akkor vagyunk a jó úton.

Mit látunk a színpadon? A vizuálra vagyok kíváncsi.

Mindannyiunk fantáziája – ha elolvasunk egy mesét - különböző módon működik. Ha pl. a Piroska és a farkast elolvassuk, nekem másképp jelenik meg az a farkas, másképp Piroska és másképp az egész világ. Én így látom a bennünk lévő fantáziavilágot, amikor egy mesét olvasunk. Azt a fantáziajátékot, azokat a pozitív árnyakat próbálom ebben az előadásban megközelíteni, amelyek bennünk vannak.

És a zene? Miért pont Vivaldi zenéjét használod?

Egyrészt, mert gyönyörű barokk zene, bár lehet, hogy mások számára elcsépelt. Mindenki ismeri a Tavaszt, Őszt, tehát az Évszakokat. Természetesen a meséhez is kapcsolódik, hiszen évszakokon át ível.  Szeretném, hogy aki ezt az előadást megnézi és legközelebb meghallgat egy Vivaldi melódiát, az jusson eszébe, amit a színpadon látott.

A szöveg igényelt lényegesebb megmunkálást?

Át kellett alakítani. Maga az eredeti mese másabb, de hát minden szöveget adaptálni kell a színpadra; úgy gondolom, bármely szöveg, amely nyomtatásban megjelenik, idézőjelben szabad préda. Ezért bizonyos fenntartásaim vannak a még élő, kortárs drámaírókkal szemben, akikkel szinte közelharcot kell vívni, hogy a szövegen, amelyet megírtak, minimálisan alakíthassunk. Egy dolgot lát az író és egy dolgot a rendező, megint másikat pedig a néző. Számomra elképzelhetetlen, hogy egy szöveget egy az egyben úgy csináljuk meg, ahogy van – mert akkor nekünk mi a szerepünk? Az antik szöveget is átdolgozzuk. A nyelv változik, az élet változik, dolgok hangsúlyosak vagy kevésbé hangsúlyosak. Helyzettől függően mindig voltak emelkedők, mélységek. Ha nagyon egyszerűen fogalmazunk, elméletileg és gyakorlatilag az emberi karakter nem változott, ugyanolyanok vagyunk, mint ezelőtt 2-3000 évvel. Esetleg a hangsúlyok tolódtak el.

Az előadás hatásmechanizmusa pedig…

Több mint valószínű, hogy a felnőtteket érzékenyebben fogja érinteni, mint a gyerekeket. Nagyon érdekes, mennyi mindennel vagyunk mi megfertőzve és ehhez képest mennyire tiszták a gyerekek. Mennyire rá tudnak csodálkozni valamire, ami számukra teljesen normális. Ez a belső melegség. Az ő kicsi lelküket még nem kérgesítette el a társadalomban található… bármi. Minket már igen. Ha őszintébbek lennénk, sokkal jobb hely lenne a világ.




Te ki vagy? Boldog herceg vagy fecske?

Na, ez egy jó kérdés… A kettő együtt jár. A két karakter gyakorlatilag nagyon hasonló. Egyik sem marad meg, csak az emlékük. Egy másik hatalmas nagy írót idézve: élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.

Akkor ez végszónak pont jó is lesz.


2017. december 6., szerda

Szegény Dzsoni és Árnika: azoknak, akik hisznek a mesékben.

A 2017/2018-as évad második bemutatójára készül a Lilliput Társulat. Lázár Ervin egyik legismertebb meséjét, a Szegény Dzsoni és Árnika című történetet Nagy Orsolya írta színpadra és Csató Kata rendezi. A főként ovisoknak és kisiskolásoknak szóló előadásról a rendezővel beszélgettünk.

Mesélj, milyen út vezetett Nagyváradra?

Csató Kata: Először Lélek Sándor Tibor kért fel közös munkára, még évekkel ezelőtt, aztán ezt a felkérést ismételte meg Botházy-Daróczi Réka is a tavalyi kecskeméti bábfesztiválon, ahol már azt is konkretizáltuk, hogy magyar mesét fogok rendezni. Majd nem sokkal később egyeztünk meg Lázár Ervin meséjében, a Szegény Dzsoni és Árnikában.

Miért pont Szegény Dzsoni és Árnika?

CS.K.: Nagyon szeretem Lázár Ervin humorát és szerintem ő tipikusan az a meseíró, aki gyerekekhez, felnőttekhez egyaránt szól. Illetve nagyon tisztelem a nyelvi humorát és szerettem volna kipróbálni, vajon sikerül-e nekem ezt a humort színpadra is áthelyezni...

Hogy megy a munka a Lilliput Társulattal?

CS.K.: Nagyon örülök a találkozásnak a Robival (Hanyecz Debelka Róbert) és a Vivivel (Vári Vivien). Örülök, hogy élő zenészekkel dolgozom és külön köszönöm Márton Réka alázatát, valamint Varga Imi vicces megjegyzéseit. Üdítőek a próbák és nagyon szeretem azt a nyíltszívűséget, ahogy itt az emberek dolgoznak.



Az előadás tervezője Rumi Zsófi, a zenét Darvas Bence szerzi. Hogyan egészül ki az általad elképzelt világ az ő munkájuk által?

CS.K.: Már régóta szerettem volna Zsófival dolgozni és inspirál a jelenléte, valamint nagyon szeretem a vizuális ötleteit. Bencével már régebb óta dolgozunk együtt, vele kapcsolatban azt érzem, hogy jó egy olyan emberrel együtt lenni, aki a zenében ugyanúgy gondolkodik, ahogy én a bábszínházban. Ha zeneszerzésről beszélünk, akkor mindenképpen hozzá kell tennem Ádám Ritát is, mert ő Bence alkotótársa, és ennek az előadásnak is ketten szerezték a zenéjét. De szeretném még megemlíteni Nagy Orsit is, aki a mese színpadi adaptációját készítette, mert nélküle nem lenne teljes a névsor, ugyanis az ő nyelvi humora nagyon jól köti össze Lázár Ervint és a mi tárgyanimációs bábelőadásunkat.

Kiknek szól, hogyan szól, mit szól a rendezésed? J

CS.K.: Szeretném ezt az előadást mindazoknak ajánlani, akik hisznek a mesékben, szeretnek játszani és mindenekelőtt szeretnek kalandozni a mesék, tárgyak, szerepek, játékok birodalmában. Tehát 2-102 éves korig J


Bemutató: 2017. december 10., 11 óra, helyszíne az Árkádia Bábszínház kisterme.

2017. október 3., kedd

Harmadik típusú fuxolások - Nulladik nap, hétfő

Eljött ez a nap is, amelyre oly régen (azaz két éve) vártunk. Kétezer-tizenhét október másodikán startot fújtunk a III. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának.

Az időérzékelés már ezen a - nulladik - napon fuccsba ment. Reggel tízkor a Vaskakas Bábszínház Izeg-mozog (fő- és egyedüli szerepben Markó-Valentyik Anna) című csecsemő előadásával kezdtünk a Szigligeti Stúdióban. Bár alapvetően a 0-3 éves korosztályt szólítja meg, azért az egészen apró gyermekek mellett a 4-5 évesek is láthatóan tök jól szórakoztak. A kábé 20 perces izgő-mozgó szösszenet után díszletsimogató várta a gyerekeket, és nem csak ők, hanem a szüleik is éltek a színes, amúgy talán kissé túl szépen rendszerezett járéktárgyak felderítésével.

Délben a már megérkezett szakmai társaság átvonult az Árkádia Bábszínházba, ahol így – a szervezett gyerekcsoportokkal együtt – teltházas közönségnek játszott a Cimborák Bábszínház társulata. Magát az előadást megelőzendő, a fesztivált hivatalosan is megnyitotta annak rendje és módja szerint a Szigligeti Színház főigazgatója, Czvikker Katalin és a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának művészeti vezetője, Botházy-Daróczi Réka. 

A nyitóelőadást (A só - mese a szeretetről) a szervezők Nagy Kopeczky Kálmán emlékének szentelték. Az elején összeszoruló gyomrok azért lassacskán kiengedtek, mert maga a darab is hagyott időt az elmélyülésre - bár a gyerekközönség sűrű, auditív reakciósorozata nem éppen erről árulkodott. De hát nyilván ők másképp élvezik a látnivalót. És ez rendben is van így.

Ahhoz képest, hogy a nulladik napon még nem jellemző a nagy nyüzsgés, ebédre már egészen érzékelhetővé vált a fesztiválhangulat. A Szigligeti Stúdió jó tér a találkozásoknak, a terasz pedig még jobb levezetés. Délután a Kezeslábas Családi Bábszínház produkciója következett, a felnőtteknek szóló Anyajegy, mely címében is illusztrálja, hogy az anyaság miben-és milyenlétét tárgyalja. 

Az előadás egyetlen szereplője, Markó-Valentyik Anna tehát hétfőn két korosztályt is megszólított: reggel a gyerekeket, délután az anyukáikat. Na jó, szüleiket.

Szóval így, három előadás után már azért kissé megfáradhat az ember, de az Anyajegy után ismét eljött a lazítás ideje: a legutóbbi iskolaprogram keretében előadott, egy, A rút kiskacsa című előadásból kiragadott bábos jelenetet flashmob formátumban adtak elő az előadás gyerek- és bábszínészei a Holnaposok szoborcsoport közelében.

Vacsora után pedig a nap záró előadása következett, a Led Puppets audiovizuális performansza. Nagyon izgalmas jelenség, ahogy a színes, led-fényezett halak és tengeri szörnyek masszív elektronikus zenei ‘’szőnyeg’’ kíséretében cikáznak a teljesen sötét térben. 

Nem kevés nézői kíváncsiságot kielégítve az előadás befejeztével a produkció színészei bábsimogatóra hívták az érdeklődőket, hogy láthassák, mik is ezek a cseles és szokatlan technikai megoldások, amellyel ők, ez a vagány, fiatal társaság dolgozik.

No de lássuk csak azt a műsorfüzetet. Aszondja, hogy hétfő, izegmozog, cimborák, anyajegy, ledpuppets és ööö, lapozás, jé, ez már a keddi. Szóval ez volt a hétfői nap. Dióhéjban.
Mert ami ezután következett, arról sem a műsorfüzet, sem az internet nem ír.

Azt mi írjuk tovább, amíg itt vagyunk, amíg együtt vagyunk itt.


Írta: Ozsváth Zsuzsa


2017. szeptember 26., kedd

’’Egyedül nem lehet veszekedni’’- interjú Szabó Attilával


A Lilliput Társulat a 2017/2018-as évad első, szeptember 30-i bemutató előadásához közeledik. A 3 éven felülieknek szóló, Kispipi és Kisréce című történetet Vlagyimir Szutyejev azonos című meséjét felhasználva írta és rendezi Szabó Attila.


Mondhatni komoly rutinod van már a Lilliput Társulattal. Két éve a Négyszögletű Kerek Erdő kapcsán jártál itt, majd egy teljesen új, rendezésre váró darabot, a Furka Pista és a sárkányt nyújtottad át Hanyecz Debelka Róbertnek; most ismét mint rendező vagy Nagyváradon. Mi a többszöri visszatérésed titka?

Sz.A.: Szabadúszó rendezőként, dramaturgként az ember kiszolgáltatott azon helyzeteknek, amelyek működtetik. Én azt gondolom, nem akkor bizonyít valaki, ha meghívják, hanem amikor újrahívják egy adott helyre. Olyankor már érezhető, hogy nem csak a kíváncsiság az, ami odasodorta őt, hanem egy megalapozott szakmai kapcsolat. A Lilliput Társulattal való első találkozásom óta érzem, hogy ez már több mint szakmai kapcsolódás. Nagyon erős barátságok és együttgondolkodási helyzetek alakultak ki, mind a vezetőség, mind a színészek részéről, amelyeket akkor is ápolnék, ha épp nem volna lehetőségem Váradon dolgozni. Ez már egy szimbiózis, úgy érzem. A mostani próbafolyamat is azt bizonyítja, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni.  

Szutyejev meséjéjéhez képest a te szöveged egy testvérpárral indít, akik Apuval mennek Nagyihoz falura. Találkozunk azért Kispipivel és Kisrécével is?

Sz.A.: Találkozunk.  Kispipi és Kisréce története mese a mesében, ami már annak idején is működött Apunál, amikor a Nagyi még anyó volt, és most Nagyi Húginak és Bátyónak is ezt olvassa fele esti meseként.




A testvérjátszmák témáját milyen rendezői koncepcióba ágyazod így, ovisok korosztályát megszólítva?

Sz.A.: Sokáig gondolkodtam egy paralel-történeten, tehát hogy elsősorban Kispipi és Kisréce sztoriját bontom ki, de hamar megéreztem, hogy az emberszereplők irányába kell mennem, mert sokkal gazdagabban lehet velük játszani, sokkal mélyebbre tud menni a testvérhelyzet kibontása és maga a történet is. Így a darab kisiskolások számára is élvezhetővé válik. Szóval a paralel-történeten túlléptem, vagyis nem Húgi esik bele a vízbe, mint Kispipi, majd húzza ki Bátyó, mint Kisréce. Találtunk egy másik ellenfelet, akit le kell győzni, ami szintén a falusi környezethez tartozik, ha szimbolikusan nézzük, akkor meg a fene tudja, honnan jön az a fekete szörnyeteg: egy kóbor kutya. Azért is szeretem úgy mondani, hogy akit valójában le kell győznie Bátyónak, az saját maga, a saját féltékenysége, agresszivitása, nagyfiúsága a kis tehetetlen, „pelenkás” Húgihoz képest.
A játszmázás témája amúgy is kimeríthetetlen, hisz erről szól az élet. Először a szüleinkkel, testvérünkkel játszmázunk, aztán a szerelmünkkel, majd a gyerekeinkkel, szóval ezek a dolgok végigkísérik az életünket.

Lesznek nagy tanulságok?

Igyekeztem elkerülni a didaktikus hangvételt; egyedül egy ilyen jellegű mondatot hagytam a szövegben, hogy: egyedül nem lehet veszekedni. Erre mit is lehetne már mondani?! A szereplőket is inkább karikíroztam. Apa például kétballábas figura, Nagyi túlzottan jó fej, és ez azért szükséges, hogy a történet szempontjából a gyerekek vágyai kerüljenek felszínre.




A letisztult, de eleven díszletért Bartal Kiss Rita felel, a kedves, fülbemászó dalokért Bakos Árpád. Mit kértél tőlük, hogy szerethető, egységes világot teremthess?

Sz.A.: Ritával nagyon sokat dolgoztam már, jól értjük egymás nyelvét. Az első pillanattól egyértelmű volt, hogy valami baromi egyszerű látvány kell. Rita bábjai mindig, minden helyzetben élnek. Azért is találtunk ki egy tök egyszerű teret, hogy dinamikus, sokhelyszínes jeleneteket tudjunk ábrázolni Tehát jól működő bábok, stilizált, egyszerű tér, ami a gyerekeket sokkal inkább emlékezteti saját környezetükre, mint a mesevilágra. Így lettek az asztalok.
Árpival is többször dolgoztam már. Szerbiában élő, szabadkai magyar zeneszerzőről van szó, akinek a zenéjében nagyon erős a szerb zeneiség. Az eddigi munkákban furmányosan kikerültem az ő alap zenei affinitását. Ám most kifejezetten azt kértem tőle, hogy adjunk neki egy igazi uccu bele! szerbes hangzásvilágot. Nem a helyszínábrázolás végett, de azt a fajta bohém, játékos zenei világot, amit, azt hiszem első sorban Goran Bregovic zenéje hoz ma be a kultúránkba, nagyon szeretem. Kicsit vicces ez, mert Árpi nem csak a szerbből merít, hanem oroszos motívumokat is használ, úgyhogy Szutyejev felé is mentünk, de a szlávsága egyértelműen Árpiból, Szerbia révén, másrészt a mese írójának a világából táplálkozik, lényegében egyfajta tisztelgés. 

És te ki vagy? Pipi vagy Réce?

Gyerekkoromban Kispipi voltam, hisz nővérem volt. Nagyon sokáig másoltam őt, de nem öntudatosan, tehát elég későn jöttem rá, hogy másolom. Ez eltartott egészen 15-16 éves koromig. Talán éppen ezért szerettem nagyon egyedül játszani, mert olyankor egyértelműen Kisréce lehettem. Korán bennem volt az irányító szerep, viszont a családi helyzetből kifolyólag inkább áldozata voltam az idősebb testvér életkorbeli erejének.
S most mi vagyok? Hát ööö, egyértelműen Kisréce. Szeretek szívatni (másokat –a szerk.), hehehe. De ha baj van, gondolkodás nélkül utána ugrok a fuldoklónak.



2017. augusztus 31., csütörtök

A Lilliput Társulat bemutatói a 2017/2018-as évadban

Végre visszatértünk!

Jó volt a nyár, de mostmár ideje a tettek mezejére lépni, ugye? Mutatjuk is, hogy milyen új előadásokra számíthattok az induló évadban:




KISPIPI ÉS KISRÉCE
Szutyejev nyomán írta és rendezte: Szabó Attila

Az óvodás, kisiskolás korosztálynak készülő előadás a testvérféltékenységet fogja játékra. Hogyan éli meg egy kisgyerek, ha testvére születik? Miként próbálja feldolgozni, hogy ezután osztozkodnia kell? Hogyan lesz az élet császárából egy duli-fuli, sértődött kiskirály? Mit kezd a kistestvérrel, aki folyton őt másolja, de annyira, hogy az már az agyára megy? Én is, én is, én is – mást sem hall… Na, mit tesz ilyenkor? Hugi és Bátyó falura érkezik nagymamához. Nyár van, elnéző nagymama van, és sok-sok kaland ígérkezik. Bátyó persze semmit sem csinálhat, ami izgalmas, nagyfiús, mert a huginak még nem szabad, mert a hugira vigyázni kell, mert a hugi… És persze meg is történik a baj. Bátyó győz, talán sokkal inkább saját maga, mint hugi felett. De hogy miképp, azt egyelőre nem meséljük el…
3 éven felülieknek.

Tervező: Bartal Kiss Rita
Zeneszerző: Bakos Árpád
Bemutató: 2017. szeptember 30.
--

LÁZÁR ERVIN: SZEGÉNY DZSONI ÉS ÁRNIKA


A bábelőadást óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánljuk a bábelőadást, amelyben szeretnénk a gyerekeknek bemutatni Lázár Ervin gyönyörű, érzékeny mesevilágát. A Szegény Dzsoni és Árnika című mesében különböző kalandok során követhetjük soron a két főszereplőt: Árnikát és Szegény Dzsonit, amely kalandok sikeres megoldásai után szereplőink eljutnak végre a Hétfejű Tündérhez, aki segíthet rajtuk, hogy egyformává válhassanak, és megtörhessen a Százarcú Boszorkány átka. A mese pedagógiai szempontból „hagyományos” történet, mert a szereplőkkel könnyedén azonosulhatnak a gyerekek, ezáltal a tanulságot is hamar megértik, hiszen minden gyerek átesett vagy éppen átesik ezeken az érzéseken, így pontos tapasztalatuk, emlékeik lehetnek ezekről az élményekről.
3 éven felülieknek.

Rendező: Csató Kata
Dramaturg: Nagy Orsolya
Tervező: Rumi Zsófia
Zeneszerző: Darvas Bence
Bemutató: 2017 december
--

OSCAR WILDE: A BOLDOG HERCEG

A világirodalom talán egyik legszebb, legérzékenyebb meséje. A szeretetből fakadó önfeláldozás értelme a mai napig a szakirodalmak kutatási területe, egyesek szerint nem "normális" emberi reakció, mások szerint az "empátia" legmagasabb foka. Tény, hogy nehéz magunkévá tenni, sokkal kényelmesebb "kívülről" , megfelelő meghatottsággal szemlélni, mert nehéz felnött fejjel megérteni. Azért, mert a felnött mérlegel, számol, értékel néha már elfelejti az ösztönös , őszinte reakcíókat. Elfelejti, hogy gyerek volt. A mese morális üzenete a gyerekek számára "normális", felnött számára felkavaró.
6 éven felülieknek.

Rendező: Vadas László
Dramaturg: Demeter Ferenc
Bábtervező: Demeter Ferenc
Bemutató: 2018 február
--

ÉN, A KIS HERCEG

Antoine de Saint-Exupéry meséjét, valamint Consuelo de Saint-Exupéry Vasárnapi levelek című könyvét felhasználva írta Szabó Attila
– egyszer minden fölnőtt gyerek volt –

Előadásunk egy férfi monológja. Talán a repülősé, talán Exupéryé, talán a sajátunk. A magányába belesüppedt emberé, aki megáll, s visszatekint. Megszólal benne a kis herceg hangja, aki gyerekként volt, a rózsáé, aki haza várja, akikért felelős. Töpreng, gondolkodik, játszik: annak a gyereknek üzen, aki valaha ez a fölnőtt volt.
Előadásunkat a 12 – 16 éves korosztálynak ajánljuk,
Rendező: Daróczi István
Tervező: Bartal Kiss Rita

Bemutató: 2018 április

2017. május 2., kedd

Hanyecz Debelka Róbert: ”Ember a bábban, báb az emberben”



Új előadásra készül a társulat. Május 7-én 17 órától a Furka Pista és a sárkány című előadást mutatjuk be az Árkádia Bábszínház nagyszínpadán. Interjúnkban az előadás rendezőjét, Hanyecz Debelka Róbertet kérdeztük.

Kezdetben vala a Sonkádi Egyed gazda J.R.R. Tolkien tollából. Hogyan született Furka Pista és a sárkány?

H.D.R.: Kezdetben tényleg vala, de azóta annyi minden történt, hogy nem is tudom, kell-e még erről beszélni. Gyerekkorom óta szeretem Tolkien világát, és a köréje gyűlt fantasy irányzatokat, ha nem is fanatikus rajongónak, de stabil fogyasztónak tartom magam, olvasom és nézem a dark, a tudományos, a városi, a steampunk vagy a lowfantasy termékeit (termékeket). Tolkien néhány rövidebb lélegzetvételű műve idővel szakmailag is elkezdett foglalkoztatni, tavaly a szita keretén belül a Tom Bombadil kalandjaiból állítottunk össze egy kis előadást a gyerekekkel, a Woottoni kovácsmester vagy a Levél szintén ott motoszkált (és motoszkál) bennem, de hát minek is soroljam… Igen, a Sonkádi Egyed gazda évek (évtizedek) óta próbált bennem színpadi formát ölteni. Végül nem jött létre, de sebaj, hiszen ez indította el azt a folyamatot, amelyben már közeledünk a közönséggel való találkozás pillanatához.

Dió Zoltánt kértem fel díszlettervezésre, majd Komlódi Judit látványtervezővel is elkezdtünk együtt dolgozni és amint kiderült, hogy manapság Tolkien írásainak színre vitelét komoly akadályok hátráltatják és úgy döntöttünk más előadást csinálunk, felkerestem Szabó Attila írót. Helyzetfelmérés és sok egyeztetés következett, majd elkezdtek formát ölteni a kommunikációs vágy „hogyanjai”, „mikéntjei” és „miértjei” és hát így megszületett Szabó Attila tollából a Furka Pista és a sárkány.

Különös világot, egész mitológiát sejtet az ábrándfalvi történet. Milyen ez a szöveg?

H.D.R.: Eleve a fantasy nyelvén akartam megszólalni. Ez szinte természetes (túl azon, hogy szeretem a modern, vagy a tolkieni klasszikus fantasyt), hiszen az általunk jól ismert és „használt” sárkány- és tündérmesék óriási átfedést mutatnak ezzel a műfajjal. És ha már ezen az úton indultunk el, mindenképpen el kellet időznünk azoknál a stilisztikai mérföldköveknél, amelyek nem hagyhatók szó nélkül. Ha világot hozunk létre, azt nem tehetjük alapok nélkül, így született eredettörténet, mitológia, már-már genealógia is.
És itt egy másik tényezőt is fontosnak tartok megemlíteni. A fantasyben nagy százalékban az ismert mitológia és hiedelemvilág elemeiből kinőtt formákkal találkozunk. Létrejött azonban a vágy, hogy ne nyúljunk messzire, keresgéljünk inkább saját házunk táján… Miért is ne kreálhatnánk egy többé-kevésbé „lokális fantasy” világot? Ezért nem találkozunk a történetben elfekkel, trollokkal vagy goblinokkal, hanem például garabonciás vagy javasasszony viselkedésformát tükröző figurákkal. De erről most nem is árulnék el többet.
Mesélnék azonban a szövegről, amelynek jellemvonásai épp a fenti gondolatsornak köszönhetően nyerték el végső és olyannyira jellegzetes, meghatározó formáikat, de erről a szövegről beszélni nagyon nehéz. Fennkölt, patetikus múltidézésben és rusztikus, táji jellegű fordulatok kavalkádjában kalandozhatunk, le- és átfordíthatatlan szövegvilágban, amit, ha néha úgy érezzük, hogy nem is értünk meg azonnal és pontosan, mindenképpen sajátunknak érezhetünk. De hát ezt hallani kell.

Mesélj a látvány világáról. És az azt kiegészítő zenéről.

H.D.R.: A fiktív múlt felidézése és a cselekményi jelen, a történetmesélés és a pragmatikus eseményszerűség ötvöződik a színpadon. Ehhez multifunkcionális és többsíkú jelentéstartalommal bíró díszletelemeket sikerült felsorakoztatnunk és munkára bírnunk. Az árnytechnika használata szinte magától értetődő volt, a vetítést és effektszerű projekciókat pedig Bodoni-Dombi Tündének köszönhetjük. Az előadás zenéje már a még éppen formálódó, alakot öltő vizuális világgal karöltve kezdett megszületni. Mondhatni egyszerre. Haraji Adalberttel régóta tervezzük a közös munkát, szerzeményei etno alapokra épülő rock melódiák, melyeket a zeneszerző, Csepei Róbert, Varga Imre és jómagam közreműködésével rögzítettünk.

Hogyan viszonyul egymáshoz az élőszereplő és a bábhasználat?

H.D.R.: Nyílt játék esetében gyakran meglovagoljuk azt a lehetőséget, hogy a bábjátékos és bábja lehet két külön „szereplő”. Igazából persze nem, de ebbe most nem mennék bele. A mi esetünkben kicsit más a helyzet. Olyan testbábokat használunk, melyek arcukat, fejüket mozgatóiktól kapják, vagyis a bábjátékos feje lesz a báb testén a fej és ez az ötvözött technika izgalmas területre vezetett mindnyájunkat. Nem akartam hagyományos módszerekkel elrejteni a bábjátékosokat, kollektív vizuális illúziót teremteve, inkább helyet hagyok annak, hogy létrejöjjön a szubjektív fókuszkeresés lehetősége, a néző maga döntheti el minden pillanatban, hogy a báb atmoszférájához kapcsolódik-e, vagy inkább a színészi jelenlét teréhez. Olyan ez, mint amikor arról döntünk, hogy a távoli tájat fürkésszük-e, vagy egy közeli fát, egyszerű fókuszváltás ugyanabban a látómezőben. De ez az, ami mindig mohó kíváncsiságot ébresztett bennem: ember a bábban, báb az emberben. 

No de van itt még valami. Te most rendező vagy, de alapjáraton bábszínész a társulatban. Milyen tapasztalat most ebben a szerepben mozognod? Hogy megy a munka?

H.D.R.: Remekül megy, kifejezetten gyümölcsöző kommunikációs csatornák nyíltak meg köztem és a kollégák között, mondjuk ezen nagyon nem lepődtem meg, hiszen legtöbbjükkel a kommunikáció alapja húsz évnyi közös munka. És minden, ami ezzel jár. Szerencsésnek érzem magam, egy percig sem kellett amiatt aggódnom, hogy mi lesz, ha majd a színésztársaimat felhívom a színpadra, én pedig lemegyek a nézőtérre. Sőt, minden pillanatát élvezem annak, amikor fél szavakból is… Ráadásul azt is érzem, hogy ez a produkció egy közös üggyé vált. Vagy talán kezdettől fogva az volt. És ez remek.  Ha bárkinek lehetősége nyílik egy belső rendezésre, szívből tudom ajánlani, hogy próbálja meg.

Szerinted léteznek sárkányok?

H.D.R.: Sárkányok? Ó, hát persze. A távol keletiek egészen mások, róluk nem is beszélnék, de ezek a mieink, hát ezek rengetegen vannak. És itt nyüzsögnek körülöttünk. Most is. Persze, vannak amolyan kvázi sárkányok, mókásak, együgyűek, babusgatni valók… De az igaziak, na, azok nem viccelnek. Kemények. És a valóságban nem úgy van, mint a mesékben, hogy egy arra hivatott vitéz legyőzi a sárkányt és megment egy egész királyságot. Mi magunk vagyunk saját királyságunkban, saját sárkányainkkal. Persze a mesékből megtanulhatjuk, hogyan álljuk a tüzüket, vagy egy szerencsés pillanatban hogyan mérjünk rájuk végső csapást. Ilyenkor aztán kimerülten továbbindulunk, és kicsit mások leszünk, mint addig voltunk. Megkönnyebbülünk, de titokban várjuk már az újabb csatát. És bízunk abban, hogy mint az előző, úgy fog majd végződni. J

2017. február 2., csütörtök

Palocsay Kisó Kata: Hogy ismét annak rendje s módja szerint menjen a világ sora



Új bemutatóra készül a Lilliput Társulat. Február 9-én a Moha és Páfrány című előadást mutatják be – ennek kapcsán beszélgettünk a produkció rendezőjével, Palocsay Kisó Katával.

Első ízben rendezel a Lilliput Társulatnál, de nem teljesen ismeretlenek számodra a bábszínészek. Honnan az ismeretség?

P.K.K.: Kócost (Oláh Anikó Katalin) tanítottam két évig Vásárhelyen, majd dolgoztunk együtt Temesváron is, mielőtt Váradra szerződött volna. Csepei Robi Kolozsváron volt diákom. A társulat többi tagját a tavalyi Fux Fesztiválon ismertem meg.

Jelenleg a Kolozsvári „Babes-Bolyai” Tudományegyetem Színház és Televízió Karának adjunktusa vagy és a színművészetin tanítasz bábművészetet. Miben más számodra a rendezés a tanításhoz képest?

P.K.K.: Nagyon szeretek bábozást tanítani az egyetemen. Az alapképzésben a bábművészet egy féléves tantárgy. Aztán a mesteri képzés alatt visszatér kortárs bábművészetként, szintén egy fél évig. Úgy gondolom, hogy ez alatt az idő alatt az a legfontosabb, hogy felkeltsem a diákjaim érdeklődését a műfaj iránt, hogy olyan kezdeti bábos élményeik legyenek, amelyeken keresztül megszeretik a bábozást.  Mintha egy ajtót tárnék ki előttük, amin keresztül egy számukra teljesen új világba tekintenének be. Rendezni is szeretek, de ritkábban vágok bele. Ilyenkor is a felfedező, kísérletező, játékos részét szeretem a legjobban a próbafolyamatnak. A rendezések alkalmával nagyon sokat gondolok a gyerekekre, akiknek készül az előadás. Ez egy másfajta felelősség, mint az egyetemen, ahol a legfontosabb számomra a diák. Az, hogy ő mivel marad a közösen eltöltött órák után. A puding próbája az evés. Valahogy ehhez hasonlítanám a rendezéseket. Egy bábszínházban rendezett előadás jobban eljut a közönséghez. Ezeken az alkalmakon együtt dolgozhatok tapasztalt kollégákkal is, nem csak kezdőkkel, fontos visszajelzéseket kapok arról, hogy mi mennyire működik a valóságban abból, amit az egyetemen oktatok. A tanítás és a rendezés kiegészítik egymást. Egyik segíti a másikat, és váltogatva a kettőt, ritmust és energiát kap a munkám. Szabadabbnak érzem magam, és csökken annak a veszélye, hogy akár a tanításba vagy a rendezésbe belemerevedjek. 



Miért pont a Moha és Páfrány történetére esett a választásod, amikor a nagyváradi bábtársulathoz jöttél?

P.K.K.: Szeretem Mohát és Páfrányt, ahogy azon ügyködnek, hogy "ismét annak rendje s módja szerint menjen a világ sora". Meg szeretem, ahogy Hatházi András bábdarabja úgy szőtte egybe a sok apró történetet, hogy megőrizte a hangulatát és a humorát Vaclav Ctvrtek meséinek. És mert a nagyváradi bábosok esze egy srófra jár a manókéval, a tündérekével, s játékkedvüknél is csak a szívük nagyobb. 

Milyen bábokat, bábtechnikákat láthatunk az előadásban?

P.K.K.: Minden, ami az előadásban van, él és mozog. Nem használunk klasszikus értelemben vett tiszta
bábtechnikákat. Vegyülnek a technikák, alakulnak annak függvényében, mit kíván a bábu, és a helyzet. Az mindenképpen nagyon érdekes, hogy van olyan bábu, amelyet egy bábos kelt életre, és van olyan, amelyet több. 

Milyen a jó bábszínházi előadás számodra?

P.K.K.: Az, amelyiknek a végén, miközben pirosra tapsolom a tenyeremet, muszáj, hogy odaforduljak a mellettem ülőhöz és azt mondjam: "Na, ez jó volt, jól esett!"


Az előadást februárban az alábbi napokon láthatjátok még:

Február 20, hétfő 10 óra, Árkádia Bábszínház, kisterem
Február 21, kedd 10 óra, Árkádia Bábszínház, kisterem
Február 22, szerda 10 óra, Árkádia Bábszínház, kisterem
Február 23, csütörtök 10 óra, Árkádia Bábszínház, kisterem
Február 24, péntek 10 óra, Árkádia Bábszínház, nagyszínpad
Február 26, vasárnap 17 óra, Árkádia Bábszínház, kisterem
Jegyeket előzetes helyfoglalással lehet váltani a Szigligeti Színház jegypénztárában. A színházi pénztár nyitvatartási ideje: hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt.